Proktológia


A proktológia az általános sebészet egyik ága, a végbélbetegségek vizsgálatával, kezelésével foglalkozik.

A proktológia feladata az aranyér, a végbéldaganat, a végbélrepedés, a végbélgyulladás, a külső aranyér és egyéb végbélbetegségek kezelése.

Proktológiai vizsgálat a budapesti Árkád Egészségközpontban

A proktológiai szakvizsgálat során a proktológus áttekinti a kórtörténetet, majd a panaszokról kérdezi a beteget. Fizikai vizsgálat következik, majd a műszeres diagnosztika – a végbéltükrözés (rektoszkópia). A vizsgálat fájdalommentes, pár percet vesz igénybe. A vizsgálatot rektoszkóppal végzik. Ez egy egyenes fémeszköz, fényforrással ellátva, áttekinthető vele a végbél és a végbélnyílás belső felszíne, de vizsgálat közben elvégezhető a szövettani mintavétel is.

A végbélrák nagyon alattomos, meglehetősen gyakori betegség, évekig fejlődik úgy, hogy nem okoz panaszokat. A proktológiai tünetek mögött rosszindulatú daganatos betegség is állhat. Emiatt is szorgalmazzák a proktológusok a végbélrák szűrés bevezetését. A végbél rosszindulatú daganatának korai diagnózisa életet menthet. Gyakran előforduló betegség a végbélgyulladás és a végbélrepedés, az aranyér azonban felnőtt kori népbetegségnek számít.

Az aranyér a végbélnyílás környezetében kialakuló véna tágulat. A körülötte lévő laza kötőszövetben gyulladás alakulhat ki, amely sérülékeny, székletürítéskor vérzés indulhat meg.

Az aranyér kialakulását okozhatja veleszületett kötőszöveti gyengeség, ülő életmód, székrekedés, rost- és folyadékszegény étrend, túlsúly, terhesség, végbélgyulladás és rák. A végbélen kívül keletkezett külső aranyér nagyon fájdalmas, vérezhet, de gyógyszeresen vagy műtéti úton kezelhető. A belső aranyér fájdalommal nem jár, de kizáródhat, amely súlyos gyulladással járhat. Az aranyér kezdeti stádiumban gyógyszeresen gyógyítható, gumigyűrűs ligatúrával ambulánsan kezelhető vagy műtéti úton gyógyítható.

Végbélbetegségek tünetei:

  • Végbélfájdalom, véres széklet, végbélrepedés, külső aranyér, végbél viszketés, végbél váladékozás, csípése, gyulladt, vörös, savósan vagy nyákosan váladékozó nyálkahártya és bőr.
  • Végbéltályogok esetén magas láz, heves végbéltáji fájdalom, székelési és vizelési inger, gennyes váladékozás, sipolyképződés.
  • Tályog, sipoly észlelésekor sürgősen keresse fel a proktológus szakorvost, mert halálos kimenetelű fertőzés alakulhat ki.

TOVÁBBI HELYSZÍNEINK

Figyelem! Az oldalon olvasható anyagok tájékoztató jellegűek és nem helyettesíthetik az orvosokkal, vagy gyógyszerészekkel való személyes konzultációt és alapos kivizsgálást.